Egyik este egy elég hosszú nap után még bekapcsoltam a késői híradót, majd közben elaludtam. És álmodtam is, arról álmodtam, hogy kormányzati politikus vagyok.
Úgy kezdődött, hogy megválasztásom pillanatától rendelkeztem a politikához nélkülözhetetlen összes tulajdonsággal. Mindenekelőtt ki kellett dobnom az összes tankönyvet, amiből valaha tanultam, hiszen azt úgyis mind a múltban írták, tehát hamis, nemzetrontó tanok voltak bennük. Másrészt csak így lett hiteles saját magam számára, hogy most aztán mindenhez értek, így bátran fogalmazhatok törvényjavaslatokat képviselői indítvány formájában például az adózásról vagy a gazdaság más területeiről, annak ellenére, hogy eredendően könyvtár-népművelő szakon végeztem. De ez csak plusz, hiszen eredendően tudom mi kell a népnek, ha meg nem tudnám, a pártom vezetői úgyis megmondják. Egyszóval bátran fogalmazhatok törvényeket, a lényeg, hogy jól odavágjak mindenkinek, aki nyomorítja a magyar népet, vagyis nemzetet, mert mi csak így mondjuk hivatalosan. A nemzetnek persze ez mind nagyon jó lesz, hiszen tévedhetetlen vagyok, ezt biztosítja számomra a kétharmad. Ja kérem, akit ennyien megválasztottak, annak mindig igaza van, legfeljebb a világ nem tud róla.
Álmomban ültem a képviselői szobámban, ahol a falon természetesen pártom első emberének képe lógott, de csak azért, hogy mindig kellő ihletet adjon nemzetmentő munkámhoz. Mivel ezen a héten még egy törvényt sem írtam, gondoltam nekilátok a penzumnak. Nemrég szólt a főnök jobbkeze, hogy kevés a zsé a büdzsében, ezért kéne még szerezni valahonnan, nekem meg rögtön eszembe jutott, hogy a napokban pont a teszkóban voltam, ahol marha sok ember volt. Na gondoltam, ezeknek biztos van pénzük, úgyhogy egy kis különadóval ezt majd elvesszük tőlük. Aztán meg pont tegnap jött meg a telefonszámla, hogy az milyen sok volt és különben is valami külföldi ennek is a tulajdonosa, nehogy már elvigye innen a rendes magyar emberek pénzét, inkább szedjük vissza tőlük is. Aztán meg a múltkor a könyvelőmnek volt pofája pénzt kérni, hogy az adóbevallásomat megcsinálta, pedig tudhatná, hogy ha jóban akar velem lenni, akkor minimum ingyen kellene dolgoznia. na majd jól megemeljük az EVA-ját, aztán megnézheti magát. Majd legközelebb meggondolja kitől kér pénzt a munkájáért. De ezt a törvényt átteszem a jövő hétre, akkor is kell valami sarcot kitalálnom.
Jól végezve nemzetmentő munkámat, gondoltam elmegyek kicsit a nép közé. Ez nálunk úgy működik, hogy valamelyik város polgármestere, persze csak aki velünk van, az meghív valami útlezáró szalag átvágására, ahova odahívják a mieinket tapsolni, meg mosolyogni a kampányfotóra. Ott majd elmondom a hírtvseknek, hogy megint megmentettük az országot és tovább vívjuk a szabadságharcot, ugyan nem tudom ki ellen, mert otthon hagytam a papíromat, amit a központból küldtek, ezért rögtönözök egyet a begyakorolt sablonokból. Még a kampány idején kellet őket bemagolnunk. Emlékszem a Peti gyerek mindenkinél jobban tudta visszamondani a kliséket, lett is belőle a főnök szóvivője. Ő néha olyan átéléssel mondta a nemzetmentést, hogy néha még mi is elhittük, persze csak egy pillanatra, én mondtam is viccesen, hogy egy párt oscart szavazzunk meg neki. Miután lenyomtam a tv interjút, mentünk a polgival kajálni egyet szigorúan önkormányzati számlára, de hát ennyi minimum jár egy nemzetmentőnek. Gondoltam kihasználom a lehetőséget egy kis közvélemény kutatásra, hát megkérdezetem, milyen a hangulat. Mondta, hogy amióta a főnök kormányoz, azóta a nép olyan boldog, hogy ha ennél boldogabb lenne, akkor az már csak a mesében lenne igaz. Na ebből láttam, hogy ő is jól nyomja a kliséket, szerintem képviselő akar lenni legközelebb. Még elmondta, hogy a mi vállalkozóink rendre meghozták a tizedet, bár egyik másik valami csődről hablatyolt, de biztos csak félrehallottam, ilyesmi nálunk nem fordulhat elő, amióta száguld a gazdaság. Ez a tudat rögtön elégedett mosolyt csalt az arcomra, hát el is rebegtem rögtön egy miatyánkot a főnök dicséretére, és megállapítottam milyen jó is nemzetmentőnek lenni.
Itt hirtelen felébredtem és konstatáltam, hogy csak álmodtam. És ennek aztán rendkívül megörültem, mert rájöttem, hogy nem vagyok kormánypolitikus, értek a szakmámhoz, nem mosták át az agyam hülyeségekkel, nem gondolom, hogy az alma felfelé esik fel a fára és nem gondolom, hogy a gazdaság majd akkor indul be magától, ha tönkretesszük a vállalkozásokat, kivonjuk a piacról a hitelezőket és a befektetőket és mindezek mellé ráeresztjük a NAV-ot arra, aki még próbálkozik. És azt sem gondolom, hogy a nap nyugaton kel fel, csak azért mert erről kétharmados törvényt hozunk és beleírjuk az alkotmányba. Egyszóval én még normális vagyok egy nem-normális országban, ideje lesz hát megkeresnem az útlevelemet és keresni magamnak egy normális országot, ahol nem tenyésztenek ilyen álombéli politikusokat.
